2009. november 23., hétfő

Husky Ford Camper F-350


Az egyik előző cikkben már szerepelt egy a korai hatvanas években kiadott lakójármű. A Husky-nál úgy látszik beleszerettek ebbe a témába, hiszen nem csak ez az egy jármű - Martin Walter Ford Transit Camper - hanem még számos lakójármű / lakókocsi is megjelent a termékpalettájukon a korai 60-as években. Az egyik közülük a Ford F-350-es alvázra épült lakóautó volt, melyet Ford Camper néven hoztak forgalomba 1967-ben.

Ford Camper Special 1967-ből (www.flickr.com)

Most térjünk ki egy kicsit az eredeti autó történetére, mely sok érdekes részletet hoz napvilágra. Maga az F-350-es sorozat már a harmadik generációs Fordok között is megjelent 1957-ben, azonban nagy számban csak 1961-ben a negyedik generációs Ford -ok megjelenésével terjedt el igazán. Az új 1t (9.800GVWR) összsúlyú típust az F-100 ból alakították ki. 





1962-es plakát az új típusokról (www.adclassix.com)


" Testemen a jel" (www.flickr.com)

Először 2400cm3-es 6 hengeres soros (150LE), majd erősebb 3520cm3-es V8-as (208LE) motort és új 4 sebességes kézi váltót kapott. A tengelytávját pedig 12"-al 118"-ról 130"-ra növelték meg. A típust egészen 1968-ig gyártották. Ezután a Ford végleg felhagyott a kis össztömegű "Low GVWR" jelzésű puck-upok gyártásával. 


Normál Camper változat F-350 változatra építve (www.ford-trucks.com)

Az F-350-es ből a két és négyajtós pick-upokon kívül számos egyéb változat is készült.  1963 és 1968 között a 350-esből vontatókat, autómentőket, és kis számban többek között Camper Special változatot is kialakítottak, melyet legjobb tudomásom szerint csak a Husky jelenített meg anno kisautó formájában.

1964-es F-350 Crewcab (maine.craigslist.org)


Magasított oldalfalú F-350 Wrecker truck. Ebből és a "sima" 350-esből is csináltak Camper változatot (www.ford-trucks.com)


Korai 1963-as F-350 Camper Special. Elég jó lehetett a tető teherbírása (www.ford-trucks.com)

 
 
Jól felszerelt belső tér (www.cartype.com)
 
Puritán, az egyszerűségében mégis szép fülke. (www.cartype.com)


A Camper Special egyedi alkatrészlistája (www.trucktrend.com)


A Huskynál maga a kisautó az eredeti F-350-es Camper Special modell Wreck Truck alvázon való megjelenésének évében 1966-ban mutatkozik be. Ez, mint az előző cikkekben már írtam, nem volt a cégnél újdonság. A Husky a korai sikereit többek között azzal érte el, hogy az akkor még a piacon új, kevéssé elterjedt autókat elsőként és egyedüliként gyártotta és forgalmazta. Ezzel tudta az első időkben lepipálta a korabeli (Dinky, Matchbox) kisautókat forgalmazó kortársait. Maga a kisautó egy érdekes változata a 350-es kis-számban gyártott eredeti Trailer/Camper változatának. Ez a plató magasított oldalfalaiból és a hátsó eltávolítható lakóegységről (removable camper unit) formájából világosan látható. Az alapjául szolgáló 350-est egyébként változtatás nélkül több Husky modellnél is felhasználták pld. Ford Truck Tower Wagon, Ford Breakdown Truck.


Husky Models No.35 Ford Camper (www.gasolinealleyantiques.com) 


A jármű mint az életben is két fő részből áll. Magából a Ford F-350 járműből, és a ráhelyezett, az eredeti autón eltávolítható lakó egységből, eredeti nevén camper-ből. Maga a modell a korának megfelelően nem túlcsicsázott. Összességében egyszerű letisztult formavilágot jelenít meg, azt is mondhatnám, hogy puritán kiképzést kapott. 


Egy korai változat, még fémfelnis gumikerekekkel. (www.gasolinealleyantiques.com)

A kaszni erős, masszív kinézetet kölcsönöz a járműnek, megfelelően mélyített panelvonalakkal látták el. Jól kidolgozottak az ajtók, motorháztető vonalai és a hűtőrács feletti vízszintes nyílások kidolgozására sem lehet panaszunk. A motorháztető elején a Ford, a két szélén pedig az F-350 jel helyét is kidolgozták. 

 A késöbbi 1967-es változat, már szürke gombkerekekkel (saját kép)

 A hátsó plató résznél semmi említésre méltó nincsen. Maga a hátsó rész oldalfalai kiemelkedő keretezést kaptak. A sima felületet csak a bal oldalon található - az eredeti modellen szerszámtároló - doboz töri meg. (A plató másik felén ugyanitt a pótkerék volt megtalálható a borító fémlemez takarásában.) 

Négyfajta színben is létezett, előtérben a ritkább fehér színű modell (saját kép)

Legjobb tudomásom szerint a modellt négyféle színben forgalmazták (fehér, sárga, metálkék, türkizkék) csak a felépítmény maga pedig két színben került gyártásra. (lásd később)


A Husky No.35-ös-nek 8 változata ismert (A-0 - A-7), ezek közül itt négy látható. (www.hobbytalk.com)


Maga az alváz krómozott, vagy ezüstre festett műanyag volt. az akkoriban megszokott alvázból kialakított műanyag rugózással. Sajnos ez sok esetben nem bírta ki az idő vasfoga ellen vívott harcot, és eltört. A modellt kétfajta kerékkel is szerelték, a korai fémfelnis gumikerékkel, és a későbbi sima szürke gombkerékkel. Az cikkben szereplő általam birtokolt példányoknak is ilyen kereke van.

A műanyag festett alváz. A rugózást biztosító műanyag laprugók gyakran törtek el. (saját kép)

A kocsi belsőteret a korának megfelelő trendnek köszönhetően nem kapott. Szélvédője azonban volt, ez a Husky/Corginál 1972-ig alkalmazott világoskék színű volt.

A lakóautó elölről és hátulról (saját kép)

A hátsó részén kapott helyet a felépítmény. Ez a maga korában tekintélyes újítás akart lenni, mivel a felépítmény leválasztható volt, így egyazon járműből könnyedén ki lehetett alakítani akár egy szervízkocsit, akár egy lakóautót is. Sajnos a típus nem váltotta be a kezdeti reményeket, és csak kis számban értékesítették őket. Ezért is nehéz találni róla normális fényképeket. A felépítmény belsejét tekintve eléggé egyszerűre sikeredett, ugyanis se normális kidolgozott belső teret, se műanyag ablakokat nem kapott a szerencsétlen. Elől kettő kisebb, oldalt egy-egy kisebb és egy-egy dupla ablak van egyébként a lakó egységen. Végeredményben az ablakok hiánya még nem is lenne zavaró, mivel azonban a modell egy elhúzható hátsó ajtót is kapott, így az ajtót elhúzva sajnos az ürességgel nézünk farkasszemet. 

A felépítmény hátsó ajtaja eltolható. (saját kép)

A felépítmény külső kidolgozása az amit igazából jól eltaláltak. Vízszintesen végig bordázott, jobb és bal oldalán kialakították a szellőző és energetikai nyílásokat, dobozokat és még hátsó lámpákat is kapott. Végül de nem utolsósorban a tetején két darab szellőző nyílás kapott helyet. Maga a felépítmény sem a megszokott színeket kapta, mivel arany vagy ezüst metál fényben pompázik. Az ezüst metál színt betudható annak, hogy létezett sima festetlen alumínium felépítmény, de az arany szín hogyan jön ide az számomra rejtély. 

Jól láthatóak az oldalfalon kialakított dobozok, és az ablakok, amikben viszont gyárilag nincs üveg. (saját kép)


Összességében ennyiből is állna maga a Husky Ford Camper modellje. Nem egy különleges darab, én azonban szeretem, mert ad egy: a maga egyszerűségénél fogva egy letisztult formavilágot jelenít meg, ad kettő: nem egy sűrűn előforduló kisautó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése