2009. október 1., csütörtök

Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transporter (Nr.2002 1st serie)


Amint a korábbi postokból látható elsődlegesen a Husky / Corgi kisautók a kedvenceim. Ezek közül is a korábbi - 60-as évek végén, 70-es évek elején kiadott - ritkább modellek dobogtatják meg a szívemet. Ebből az időszakból szeretném most ismertetni az 1966-ban kiadott első sorozatos Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transportert (Nr.2002).

Az autószállító alapjául szolgáló Ford D modell 1966-ban jelent meg először a Husky (Corgi) termékpalettáján. Később számos vontatmánnyal is kapható volt a piacon, de maga a vontató elsődlegesen ehhez a szetthez (2002) kapcsolható. Maga a mintául szolgáló Ford D vontató nagyjából egyidős a modellel. 1965-ben kezdték meg a gyártását, és 1980-ig több mint 540.000db-ot gyártottak belőle Angliában, Hollandiában és Németországban. Angliában rendkívül elterjedt volt akkoriban. Létezett kukás, bútorszállító, billencs, teher és esetünkben autószállító változata is.

Ford D standard teher és autószállító változatban (chrishodgephotos.co.uk)

A D típus háromtengelyes alvázára építették pld. 1979 szeptemberében Angliába látogató II. János Pál Pápa pápamobilját is. Számos filmben is feltűnt a típus, az Olsen bandától kezdve a Black Hawk Down-ig bezárólag.



A pápamobil az 1979-es Nagy-Britanniai köruton (clericalwhispers.blogspot.com)

Ford D a Black Hawk Downban(forrás. www.imcdb.org)

A D modellt alapvetően egy igénytelen, mindenes igáslónak képzelték el. Ehhez a koncepcióhoz egy kéttengelyes szabványosított alvázat a rajta lévő fülkével, és egy moduláris "hátsórészt" terveztek a Fordnál. A vontató közel 4t-ás önsúlyával és 100lóerejével bőven képes volt ellátni a reá bízott feladatot. De most nézzük, hogy a Husky hogyan ültette át ezt modellt kisautós környezetbe.


Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transporter (Nr.2002 1st serie):
Mint már említettem a tényleges Ford D megjelenése és a modell kiadása között elég rövid idő telt el (~2év) ami az akkori viszonyokhoz képest rekordidőnek számított. Ez meglátszik magán a modellen is, mert ellentétben a kidolgozottabb - az akkor már régóta használatban lévő - Hoynor Mk.11 trélerrel, a vontató néhol kissé elnagyoltnak tűnik. Ez az elnagyoltság azonban nem megy az összkép kárára (Manapság néhány kínai gyártmány örülne, ha ilyen kidolgozást kapna). 


Holland Husky hírdetés 1968-ból (www.theoldtoyguide.com)

Ford D autószállító a Husky tálalásában (saját kép)

Az autószállítót nem csak magában (Nr.2002) hanem Gift Setben (Nr.3003) is forgalmazták. A gift szetbe az alábbi típusú kisautókkal került egy dobozba:

Ferrari Berlinetta
Jaguar E Type
Aston Martin DB5
Jaguar MK1E
Sunbeam Apine

 
A 3003-as Gift Set és a hozzá tartozó autók (www.toyzine.com)


Ezek után nézzük is meg, hogy hogyan néz ki Mettoy mérnökei által megálmodott autószállító. Maga a vontató két fő részből áll. A felső fülkéből - amiben az akkor megszokott kék színű üveg található - és a kerekeket magába foglaló alvázból. A lámpákat és a hűtőrácsot magába foglaló homlokrészt jól láthatóan az alvázból képezték ki. A vontató fülkéjében belül nem találunk semmit, üres. Ez megszokott volt a korai modelleknél. A fülkén kívül is kissé elnagyolták a dolgokat. A tank pld csak egy kis kockaként jelenik meg a vontató oldalán. Ezt ellensúlyozandó a hűtőrács a Ford felirattal, és a homlok rész egy kicsit kidolgozottabb a többinél. 
 
Ford D 1965 vontató (saját kép)

Térjünk rá az alvázat mozgásra bíró kerekekre, hiszen ezek a hozzáértőknek sok esetben elárulják a modell korát. A modell kerekei első szériás un. köztes (1st transitional) fényes dísztárcsás típusok. 1965-től kezdve  ezzel adtak ki az első kezdeti szériákat, amiket később 1967-ben normál (2nd normal) típusra cseréltek le. Így előfordult, hogy a vontató első, míg a vontatmány második szériás kerekeket kapott. A felniken kemény, jelölés nélküli műanyag kerekek találhatóak, mint akkoriban minden Husky modellen. 

Az alváz, a szépen kivitelezett feliratokkal (saját kép)


A vontatmány az akkoriban az AEC és Bedford vontatókhoz kitalált Hoynor MK.11 autószállító tréler. Alapjában véve egy alsó, egy felső szintből, a szinteket összekötő rudazatból és egy le/felhajtható rámpából áll. Mint a rámpa, mint a szintek felülete a valóságnak megfelelően recézett, bordázott. Mindkét szint elején az autók előrecsúszását meggátolandó végütközőket találhatunk. A járművek közé a tervezők pedig egy-egy műanyag a keretben elcsúsztatható, állítható a kerekeket megfogó észerkezetet raktak. Ezek közül sajnos a felső szint legelső eleme nem csúszik megfelelően hátra, ezáltal a legelső részre, csak kisebb tengelytávú autó fér fel.


A Hoynor Mk.11 vontatmány (saját kép)

A felhajtható rámpa hátulján stilizált lámpák kaptak helyet. Fent 1-1, míg lent 2-2 darab mindkét oldalon. A rámpa függőleges helyzetét egy a felső szint anyagából kiképzett rögzítő pecek végzi, ez azonban ahogy láttam egy-két modellnél, már letörött, úgyhogy ajánlatos csínján bánni vele.

A hátsó rámpa. Láthatóak a lámpák, melyeket nem festettek ki, és a letörésre hajlamos narancssárga rögzítő fül is. (saját kép)

A vontatmányt ellátták még 2db kis mankókerékkel, ezen fekszik fel a vontatóról leakasztva. Sajnos egybe van öntve az alsó szinttel, nem visszahajtható, és nem gurul., de ez betudható a 60-as évek gyártástechnológiai színvonalának.

Mankókerekek a vontató mögött. (saját kép)

Viszonylag kevés alkatrészből álló mutatós modellt kaptunk anno a pénzünkért. A keresettségét jól mutatja, hogy a Husky sorozat megszűnésével 1970-től a Corgi Juniors név alatt ismét kiadják.

1970-es Corgi Super Car Transporter. Csak a felirat és a kerék változott, a minőség megegyezik az eredeti Huskyval. (www.theoldtoyguide.com)

Először, csak a vontatmány oldalán található felirat változik Huskyról Corgi Juniorsra, majd a későbbi Juniorsoknál már részleteiben egyszerűsített formában jelenik meg ismét 1976-ban és gyártják tovább egészen 1983-ig.

Jóval egyszerűbb, kései Corgi Juniors (chrishodgephotos.co.uk)

1983 után a termék kikerült a gyártott típusok közül, azonban már találkoztam 1-2 egyszerűsített kínai "noname" gyártmánnyal, ami megpróbálta lemásolni az eredeti típust, de nem sok sikerrel. Én örülök neki, hogy egy összességében szép,  igényesen kivitelezett a gyártásakor innovatív eredeti modell lehet a gyűjteményemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése