Bejegyzések
A Corgi Rocket Age saga folytatásában a sorozat "ékkövét" a Bloodhound rakétát és a kiszolgáló járműveit vesézzük ki. A rakéta története egészen a késő negyvenes évekre nyúlik vissza, ekkor még a Brit légvédelem megújítása - köszönhetően a háborús károk helyreállításának - csak alacsony prioritást kapott, egészen 1949-ig az első sikeres Szovjet atombomba tesztjéig.
A feladatra több cég is jelentkezett, ilyen volt pld a Brit English Electric is, de a tendert a Bristol nyerte meg.Így az új Brit föld-levegő rakétarendszert a Bristol fejleszthette ki.
A kifejlesztésekor az egyszerűségére és a könnyen gyárthatóságára helyezték a fő hangsúlyt.1952-ban az XTV-vel (eXperimental Test Vehicles) megtörténtek az első aerodinamikai, hajtómű és irányítórendszer kísérletek Wales-ben.
Majd 1953 végén megkezdik az indítási kísérleteket a Dél-Ausztráliai Woomerában. Az első "éles" Jindivik célrepülőgép elleni tesztjére azonban csak 1956-ban került sor, köszönhetően számos időközben felmerült hajtómű problémának.
A Bloodhound Mk.I 1958 decemberében állt szolgálatba a RAF-nál, első körben a V bombázók bázisain. A rakéta olyan sikeres volt, hogy 1961 januárjában már Ausztráliában is elkezdték vele felszerelni a légvédelmi egységeket.
Egészen 1991 júliusáig szolgálatban maradt a rakéta Mk.II verziója, de számos országban pld. Svájcban 1999-ig rendszerben állt.
A rakéta irányítása félautomata aktív lokátoros volt, ami azt jelentette, hogy a célok észlelését egy külön Type 83 "Yellow River" radar egység végezte a földről, majd a cél befogása és a rakéta indítása után a további aktív célkövetést maga a rakéta orrába szerelt Ferranti lokátor végezte.
A rakéta kialakítása egyszerű. A főrész egy hengeres dúralamínium testből, és az azon elhelyezett a radart és az elektronikai modult rejtő áramvonalas kúpból áll. Mindkét oldalán középen egy-egy kisméretű mozgatható kormányfelület található. Míg hátrébb egy-egy fix stabilizáló szárny van rászerelve a testre.
A Bloodhound testére alul és felül egy-egy darab Bristol Thor tolósugár-hajtómű kapott helyet. Ezek biztosítják a rakéta kilövés utáni utazó sebességét 80 másodpercig. Az indítóhajtóműve 4db Gosling szilárd hajtómű alkotja, erre hátul egy-egy nagyméretű stabilizátort szereltek.
Ez a szilárd indítóhajtóművek kiégésekor az indítóhajtóművel együtt leválik a rakéta fő egységéről. 4 másodperces égése során közel 2Mach sebességre gyorsítják fel a 2,2t-ás rakétát. Amely egészen 15.000m-es magasságig 30km-es hatótávolságig képes a rakétát repíteni.
A rakéta a maga korában a csúcstechnikát képviselte, minden újítást igyekeztek "belezsúfolni". Az idő múlásával többször is korszerűsítették, főleg az elektronikai blokkjait, azonban az alapok módosításához nem nagyon nyúltak - nem is volt rá szükség, mivel jól megtervezett konstrukciónak bizonyult az évek során. Ezért is maradhatott oly sokáig szolgálatban.
A rakétához az indítóállványon kívül számos kiszolgáló egység is tartozott, ilyen volt többek között az állványra történő helyezésért és szállításért felelős daru illetve szállító utánfutó, a karbantartó és lokátor gépkocsik és egyéb járművek.
A Tender nyertese a Bristol/Ferranti Bloodhoud (www.content-delivery.co.uk)
Korabeli csúcstecnika (www.content-delivery.co.uk)
Korabeli újsághirdetés.(www.content-delivery.co.uk)
A kifejlesztésekor az egyszerűségére és a könnyen gyárthatóságára helyezték a fő hangsúlyt.1952-ban az XTV-vel (eXperimental Test Vehicles) megtörténtek az első aerodinamikai, hajtómű és irányítórendszer kísérletek Wales-ben.
A teszteket előkészítő szakembergárda (dsto.defence.gov.au)
Majd 1953 végén megkezdik az indítási kísérleteket a Dél-Ausztráliai Woomerában. Az első "éles" Jindivik célrepülőgép elleni tesztjére azonban csak 1956-ban került sor, köszönhetően számos időközben felmerült hajtómű problémának.
Jindivik célrepülőgépek indulásra készen (dsto.defence.gov.au)
A Bloodhound Mk.I 1958 decemberében állt szolgálatba a RAF-nál, első körben a V bombázók bázisain. A rakéta olyan sikeres volt, hogy 1961 januárjában már Ausztráliában is elkezdték vele felszerelni a légvédelmi egységeket.
A rakéták berakodása és megérkezése Ausztráliába (www.bristolreads.com)
Egészen 1991 júliusáig szolgálatban maradt a rakéta Mk.II verziója, de számos országban pld. Svájcban 1999-ig rendszerben állt.
Episkopi Görögörszág 1975 (braw.co.uk)
Elhagyatva Németországban a 90-es évek végén (www.flickr.com)
A rakéta irányítása félautomata aktív lokátoros volt, ami azt jelentette, hogy a célok észlelését egy külön Type 83 "Yellow River" radar egység végezte a földről, majd a cél befogása és a rakéta indítása után a további aktív célkövetést maga a rakéta orrába szerelt Ferranti lokátor végezte.
Type 83 Yellow River lokátor (bac2010.co.uk)
A rakéta kialakítása egyszerű. A főrész egy hengeres dúralamínium testből, és az azon elhelyezett a radart és az elektronikai modult rejtő áramvonalas kúpból áll. Mindkét oldalán középen egy-egy kisméretű mozgatható kormányfelület található. Míg hátrébb egy-egy fix stabilizáló szárny van rászerelve a testre.
Britannia egét vigyázva (www.rafweb.org)
A Bloodhound testére alul és felül egy-egy darab Bristol Thor tolósugár-hajtómű kapott helyet. Ezek biztosítják a rakéta kilövés utáni utazó sebességét 80 másodpercig. Az indítóhajtóműve 4db Gosling szilárd hajtómű alkotja, erre hátul egy-egy nagyméretű stabilizátort szereltek.
Kilövésre készen (www.rafweb.org)
Rolls-Royce Thor hajtómű (www.wikipedia.com)
Ez a szilárd indítóhajtóművek kiégésekor az indítóhajtóművel együtt leválik a rakéta fő egységéről. 4 másodperces égése során közel 2Mach sebességre gyorsítják fel a 2,2t-ás rakétát. Amely egészen 15.000m-es magasságig 30km-es hatótávolságig képes a rakétát repíteni.
Kilövés (www.pistonheads.com)
A rakéta a maga korában a csúcstechnikát képviselte, minden újítást igyekeztek "belezsúfolni". Az idő múlásával többször is korszerűsítették, főleg az elektronikai blokkjait, azonban az alapok módosításához nem nagyon nyúltak - nem is volt rá szükség, mivel jól megtervezett konstrukciónak bizonyult az évek során. Ezért is maradhatott oly sokáig szolgálatban.
Így is megoldható a karbantartás. Légi szállítással a műhelybe (www.pistonheads.com)
A rakétához az indítóállványon kívül számos kiszolgáló egység is tartozott, ilyen volt többek között az állványra történő helyezésért és szállításért felelős daru illetve szállító utánfutó, a karbantartó és lokátor gépkocsik és egyéb járművek.
A rakéta szállító és mozgató járművei (www.rafweb.org)
Érdekes videók: Indítás Telepítés Woomera
Maga a modell a Corgi-nál több változatban és kiadásban is megjelent. Először 1958-ban mint "1108 Bloodhound Guided Missile with launching ramp", majd a "GS4 Bloodhound Guided Missile Set" Gift szettbe rakták a 351 RAF Land roverrel össze.
1108 Bloodhound Guided Missile with launching ramp (www.vectis.co.uk)
GS4 Bloodhound Guided Missile Set (homepage.ntlworld.com)
A következő évben került sor az önálló "1109 Bloodhound Missile on loading trolley" kiadására, illetve az összes járművet magába foglaló nagy "GS6 Rocket Age Set" debütálására is.
1109 Bloodhound Missile on loading trolley (vectis.co.uk)
Egy jó állapotú példány. Megfigyelhető a gumi rakétafej eldeformálódása. (www.flickr.com)
GS6 Rocket Age Set (www.chezbois.com)
Az év végén aztán "közkívánatra" megjelent a rakéta különálló egységenként is a játékboltok polcain, mint "1115 Bloodhound Guided Missile, 1116 Bloodhound Missile Platform, 1117 Bloodhound Missile Trolley".
1115 Bloodhound Guided Missile (homepage.ntlworld.com)
1116 Bloodhound Missile Platform (homepage.ntlworld.com)
1117 Bloodhound Missile Trolley (vectis.co.uk)
Maga az indítóállvány két fő részből állt. A rajta lévő két lyukon keresztül rögzíthető világos színű talpazatból, és a hozzá rugós stift segítségével csatlakozó kilövő állványból, amin maga a rakéta foglal helyet.
Az indítóálvány és platformja (saját kép)
A ráhelyezett rakéta (saját kép)
A kilövőállványnak két típusa is volt, egy korai és egy normál változat. A korai változatoknál a szegecseléshez csőszegecseket alkalmaztak és a rakétát az állványhoz rögzítő elülső elem egy "sima" hajlított drótból készült, míg a későbbiekben a szegecseket sima stiftek váltották fel és a rögzítő elemet is áttervezték.
Korai példány drót elülső rögzítőelemmel (saját kép)
Normál modell fém rögzítő elemmel a sin elején (www.flickr.com)
Az állvány le és felhajtható, még a rakéta súlya alatt sem csuklik le, mivel ellátták a hidraulika szerepét ellátó egyszerű, sasszeggel működő csillapító szerkezettel, ami megakadályozza az állvány hirtelen lecsuklását. Erre az állványra csatlakoztathatjuk magát a Bloodhound MK.I. rakétát amelynek szintén kettő - egy korai és egy normál - változata létezik.
Bal oldalon a normál, jobb oldalon egy korai kiadású Bloodhound rakéta. Jól megkülönböztethetőek a hátsó szárnyaikról (www.flickr.com)
A korai változatnál a rakéta teste három darabból épül fel, a törzsből és a hozzá csatlakoztatott 1-1 hajtóműből állt, ami mellesleg hajlamos volt leesni, mivel oldalanként csak két kis stift rögzítette a testhez a hajtóművet.
A "leváló" indítórakéták (www.flickr.com)
A normál változatnál a rakéta teste már négy darabból áll, ezt egy hosszanti a rakéta testén keresztülfutó, az orr részen anyával rögzített hosszú csavar fogja össze. Így külön egységet alkot a hátsó szárny a farokrész, a középső hajtómű rész, és az elülső fejrész a rajta található gumi ballisztikai kúppal.
Egy normál változat. Piros gumi fejrész, fehér test, sárga indítóhajtóművek, fémszínű fúvókákkal (saját kép)
Sajnos ez a gumi orr-rész könnyen lejárt, elveszett, illetve az idők folyamán eldeformálódott. Szerencsére beszerezhetjük utángyártott példányt belőle. A fent említett szétszedhetőség megkönnyíti a felújítást kedvelő gyűjtők életét, ugyanis két -három hiányos darabból könnyen csinálhatnak egy ép darabot.
Az idő vasfoga eléggé megviselte a gumi fejrészt ezen a példányon (www.flickr.com)
A másik nagy különbség a gyorsítórakéták kialakításában mutatkozik meg. Ugyanis míg a korai daraboknál ezek a rakéták a hátsó stabilizáló szárnyakkal és a fúvókákkal egy egységet alkotnak (Ahogyan a valóságban is, mivel a rakéták kiégésekor ezek a szárnyak leválnak magáról a rakétáról), és a törzshöz egy bonyolultabb megoldással kapcsolódnak, addig a későbbi "normál" változatoknál, csak a gyorsítórakéták - egyébként sárga színű - teste és a fúvókák alkotnak külön egységet. A hátsó szárnyak magából a rakéta testéből kerültek kialakításra. Ez a kialakítás egyszerűbb és olcsóbb volt - illetve nem egykönnyen vesztek el, mint a korai változatok rakétái - viszont kevésbé volt élethűbb.
Korai és normál változatok "bedobozolva"' (vectis.co.uk)
A Bloodhound rakéta állványra történő helyezését, rátöltését - ahogy a valóságban is - egy szállító jármű végzi. ez a "Bloodhound Missile Trolley". Magából az alvázból, vonószemmel ellátott elülső forgó részből, és magából a rakétát hordozó és felemelő mechanikából áll.
Rakéta, indítóállvány és szállító jármű (saját kép)
Az állványra történő rátöltés (saját kép)
Hordozó utánfutó üresen (saját kép)
Hordozó utánfutó normál helyzetben (saját kép)
Hordozó utánfutó felemelt rakétával (saját kép)
A kis karok egy fogaskerék szerkezetet mozgatnak, ami le/fel emelik az állványon tartózkodó rakétát. A mozgató szerkezet egyébként "gyerekbarát" ugyanis bármerre tekerhetjük, nem tudjuk megszakítani, ugyanis úgy lett megtervezve, hogy bármelyik irányba is tekerjük, akár folyamatosan is, le illetve felemeli a szerkezetet, nincs végállása, ergo eltörni sem tud.
Középen látható a kisméretű mechanika, ami a rakéta felemelését végzi (saját kép)
Az állvány rögzítésére elvileg nem lenne szükség, azt megtartaná a fogaskerék áttételes emelőszerkezet, azonban a Corgi-nál semmit sem bíztak a véletlenre, így pluszba két oldalra az indítóállványnál már ismertetett "hidraulika" elem került.
A kétoldali masszív "hidraulika" (saját kép)
A szállítójármű vontatásáról egy a Thunderbird rakéta vontatására használt modell a kék RAF színre festett "351 Land Rover RAF Vehicle" hivatott gondoskodni. Ezt a járművet a valódi rakétánál vontatásra csak az első időkben használták, aztán lecserélték Brit Bedford és Karrier teherautókra.
Vontatás alatt (www.flickr.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése