2009. november 7., szombat

Husky Ford Transit Caravan (Martin Walter Dormobile)

A második világháború befejeztével nem csak az ipar, hanem a népesség is ugrásszerűen növekedésnek indult. Pld. Angliában és az USA-ban az életszínvonal a háború előttinek közel a duplájára nőtt. Ennek hatására számos olyan dologra is igény jelentkezett ezekben az országokban és globálisan is, amire eddig az évtizedeken át megszokott társadalmi és világnézeti rendben még csak nem is gondoltak.
 
Így az 1950-es évek közepén 1960-as évek elején a korszak feltörekvő szabadságvágyával együtt magával hozta az élet minden területére kiterjedő mobilitás igényét is. Ez a mobilitási "kényszer" a családok mindennapjaiba a hétvégi kiruccanások, piknikek mind távolabbi helyszínekre történő kiterjesztésében jelent meg az akkor népszerű mobil lakókocsik, lakóautók formájában. Akkoriban az volt a trend, hogy a tehetősebbek vettek egy minden igényt kielégítő komplett vontatható lakókocsit vagy lakóbuszt, amit a családi járgány után kötve a hétvégi kiruccanás helyszínére vontathattak, majd ezt letelepítve élvezhették a vidék nyújtotta nyugalmat az otthon viszonylagos kényelmével karöltve.
 
Egy korai Bedford Dormobile (www.oldclassiccar.co.uk)

VW-ből sátorváros  (www.oldclassiccar.co.uk)

A kevésbé tehetősebbeknek azonban más utat kellet választaniuk. Vagy felszerelkeztek sátrakkal, és a kocsiba bepakolva kempingezni mentek, vagy a lakókocsinál egy sokkal olcsóbb járművet akkori nevén Dormobil-t vagy Campert vásároltak. Ez a jármű végeredményben nem volt más, mint egy használt furgon/kisteherautó bebútorozásával és komfortossá tételével kialakított lakóautó. Sok esetben családi vállalkozásban dolgos kezek házilag alakítottak át lakható járművé.

2009. október 1., csütörtök

Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transporter (Nr.2002 1st serie)


Amint a korábbi postokból látható elsődlegesen a Husky / Corgi kisautók a kedvenceim. Ezek közül is a korábbi - 60-as évek végén, 70-es évek elején kiadott - ritkább modellek dobogtatják meg a szívemet. Ebből az időszakból szeretném most ismertetni az 1966-ban kiadott első sorozatos Husky Ford D Hoynor Mk.11 Car Transportert (Nr.2002).

Az autószállító alapjául szolgáló Ford D modell 1966-ban jelent meg először a Husky (Corgi) termékpalettáján. Később számos vontatmánnyal is kapható volt a piacon, de maga a vontató elsődlegesen ehhez a szetthez (2002) kapcsolható. Maga a mintául szolgáló Ford D vontató nagyjából egyidős a modellel. 1965-ben kezdték meg a gyártását, és 1980-ig több mint 540.000db-ot gyártottak belőle Angliában, Hollandiában és Németországban. Angliában rendkívül elterjedt volt akkoriban. Létezett kukás, bútorszállító, billencs, teher és esetünkben autószállító változata is.

Ford D standard teher és autószállító változatban (chrishodgephotos.co.uk)

A D típus háromtengelyes alvázára építették pld. 1979 szeptemberében Angliába látogató II. János Pál Pápa pápamobilját is. Számos filmben is feltűnt a típus, az Olsen bandától kezdve a Black Hawk Down-ig bezárólag.

2009. szeptember 21., hétfő

A Corgi Toys története - 4. rész: Baljós Árnyak


Minden bizonnyal a sors keze volt benne (Illetve állítólag a konkurencia egyik volt dolgozójának a keze is közrejátszott a dolgokban, akit nem vettek fel a Swansea-i gyárba.) az 1969-es év baljós történéseiben. 1969. március 10-én tűz üt ki a Swansea-i gyár több épületből álló raktáregyüttesében. Elég a cég majdnem teljes nyilvántartása, tervei egy része és a gyár kb. 12havi nyersanyag készlete és készáruja, köztük közel 2millió darab elkészült Whizzwheels kisautó is. Mivel a rendeléseket a cég nem tudja teljesíteni, számos forgalmazó felmondja a szerződést, ezáltal egyre több kereskedő is vissza/átáll a Dinky termékek forgalmazására a Corgival szemben. Phillip Ullman ennek hatására lemond igazgatói státusáról és nyugdíjba vonul. A Corgi-k fantasztikus világa összeomlani látszik.