2010. július 3., szombat

Husky/Corgi Studebaker Wagonaire



A Studebaker autógyár termékei nem a modern autógyártás hajnalán tűntek fel először, ahogy ezt sok kortársánál megszokhattuk. Története 1852-ig vezethető vissza, amikor  is megkezdte pályafutását, mint szekér/kocsi gyártó vállalkozás.

Reklámplakát a korai 1900-as évekből  (www.cadvision.com)


A kezdeti nehézségek után 1902-ben kezdte meg az átállást a gépkocsik gyártására. A második világháborúra már az államok vezető független autógyártó konszernjévé lépett elő.


A klasszikus négyajtós szedán, amely megalapozta a cég hírnevét egész Amerikában (www.cadvision.com)

háború után azonban a megváltozott piaci helyzet és a gombamód szaporodó versenytársak nagy kihívás elé állították a céget. Számos karakteres autó kerül ki kezeik közül, köztük az egyik kedvencem az 1951-es bullet nose is. 

A híres 1950/51-es "Bullet nose" sorozat Commander és Champion típusai (www.citlink.net)

Mindezen nehézségeket leküzdve 1949-50-ben rekord profitot hozott a cég a részvényeseknek. A megerősödés hatására 1954-ben egyesül a Packardal.(Gyakorlatilag megveszi a Packard)

Az immár egyesült cég részvénye (thesharegallery.co.uk)

Számos új modellt dob piacra, köztük a Wagonaire-t is. Az eladások felfelé ívelnek. 1954 és 1962 között 120.000 Wagonair-t adnak el, ami az összes gyártott modellek 12%-t tette ki.

Az előd, a 63'-as Wagonaire Lark (www.automotivehistoryonline.com)

A meglévő gyártásban lévő Wagonaire-t a sikeres eladásokon felbuzdulva elkezdték áttervezni. Az átdolgozott 64-es új I6/V8-as Wagonaire modell 1963-ban mutatkozott be a bemutatótermekben. A jármű többfunkciós családi autónak készült.


A Wagonaire karakteres felirata a kocsin több helyen is megjelenik (www.flickr.com)


Egyesítette a nagy belterü családi autók és a pick-upok tulajdonságait azáltal, hogy a hátsó üléseit előrehajtva, majd a hátsó tetőt elhúzva nagyobb terhezet is képes volt elszállítani. Az alaptípust többféle felszereltséggel Challenger, Daytona és Commander fantázaianéven forgalmazták.

Reklámanyagok 1963/64-ből, mely a kocsi fent-említett tulajdonságait hivatott előtérbe helyezni (www.oldcarmanualproject.com)

A jármű többfunkciós családi autónak készült, egyesítette a nagy belterű családi autók és a pick-upok tulajdonságait azáltal, hogy a hátsó üléseit előrehajtva, majd a hátsó tetőt elhúzva nagyobb terhet is képes volt elszállítani. Sajnos azonban a tervezésbe hiba csúszott, a korszerűsített modell közel sem volt tökéletes. Több esetben az elégtelen hátsó rész szigetelése miatt az autó beázott, illetve motorikus gondjai is voltak, ami miatt sokan ódzkodtak a megvételétől. Az eladások ennek hatására nagymértékben visszaestek, ami nem tett jót az időközben pénzügyi gondokkal küzdő cégnek. A financiális gondok hatására a Studebaker a gyártást 1963-ban áthelyezte South Bend-ből (Indiana) Kanadába.

1964-es Wagonaire, már Kanadából (www.oldcarmanualproject.com)
 
Ezzel az amerikai Studebare 111éves gyártása véget ért. Azonban a  Wagonaire Kanadában sem húzta sokáig. Az erős reklám és marketingtevékenység ellenére, még csökkentett áron sem volt a típus kelendő, nem szerepelt túl jól a kocsi az eladási listákon, így 1966 márciusában végleg beszüntették a gyártását. 1964-66 között összesen 5163db készült belőle az USA-ban és 761db Kanadában.

 
Felújított példányok napjainkban (www.automotivehistoryonline.com)


A Mettoy által megjelenített Studebaker TV Car amúgy egy a valóságban is létező közvetítő kocsi volt. A televíziózás fénykorában szükség volt a gyors és nem utolsósorban olcsó közvetítő autókra. A Studebaker Wagonaire Daytona modellből például a Movietone News United Press International (UPI) egy 30 autós flottát vásárolt és alakíttatta át "gyorsreagálású" közvetítő kocsivá. Ezek a Huskynál megjelenő kék illetve sárga színnel ellentétben kizárólag fehér színben, kék belsővel léteztek.


Akcióban a közvetítőkocsik (auto.howstuffworks.com)


 A mentő változat sem a képzelet szülötte volt. Több száz hasonló "vállalati" mentőautó szelte akkoriban Amerika útjait.


South Gippsland's 1964 Studebaker Cruiser Ambulance (www.colacambulance.com)



Megjelenik a Husky Studebaker:
A Studebaker Wagonaire története után nézzük meg, a Husky/Corgi-nak hogyan sikerült a fent ismertetett  Studebaker Wagonaire 1964-as modelljét kicsiben megjeleníteni.

Az első Studebaker 1967-ban jelenik meg először a Huskynál. Rögtön három különféle modellt is piacra dobnak: A "sima" Studebaker Wagonairet, az Ambulancet, és a legkülönlegesebb változat a TV Cart. A Mettoy a típust később a Husky megszűnésével a Corgi Juniors Whizzwheels szériában is tovább vitte egészen 1972-ig.


A kisautót összességében 4 fajta kerékkel szerelték:

- Husky szürke műanyag
- Husky fémfelnis gumi
- Corgi Juniors Whizzwheels
- Corgi Juniors


    Magával a járművel pedig az alábbi változatokban találkozhatunk.


    Husky

    - TV Car: Sárga, Metálkék, Metálzöld, Piros
    - Ambulance: Fehér, kivehető beteggel
    - Normál: Fehér

      Corgi Juniors / Whizzwheels

      - TV Car: Sárga, Metálkék,
      - Ambulance: Fehér, fix beteggel
      - Normál: Fehér, Smaragdzöld


        A Husky/Corgi Studebakerekből alapvetően két alaptípust különböztethetünk meg: a lehajtható ajtajú korai Husky Studebakert, ami nagyobb kerekekkel, fém alvázzal, és mint a nevéből kitűnik lehajtható hátsó ajtóval rendelkezett. Ezt normál illetve mentő változatban is forgalmazták.


        Corgi Juniors Studebaker TV Car és Ambulance Face to Face (www.husky-corgi.skynetblogs.be)


        A fémalvázas modellek után jött a sorban a műanyag alvázú Husky Wagonaire Ambulance és TV Car. Ezek egy kicsit kisebbek voltak, mint a korai Studebaker, nem rendelkeztek lehajtható hátsó ajtóval és eltolható hátsó tetővel sem, illetve a belső terük is más volt, mint korai társaiknak.


         Wagonairek gyűlése. Sorban, H 1967, H 1966, CJ 1973, CJ 1973, CJ 1970 (Saját kép)


         A mentő és a TV car azonos öntőformából készült, így az autó külsejét nézve sok különbség nincsen köztük, csak a belsejük és a TV-s figura a közvetítő autó tetején.


        A TV car Husky és Corgi Juniors Whizzwheels változata. Az előbbi műanyag, míg az utóbbi fém alvázzal készült. Ezen kívül megfigyelhető még a festés és a hátsó ablak eltérő színe is. (Saját kép)


         Háromféle alváz. Késői Corgi Juniors Whizzwheels 1973, Korai Corgi Juniors Whizzwheels 1970, Husky 1967 (Saját kép)


        Studebaker Ambulance villogós és anélküli változatok. Eltérő kerekek, matricázás és szélvédőszín. (www.flickr.com)


        Husky és Corgi Juniors Ambulance - Jól látható a lehajtható és a "sima" változatú hátsó ajtó közötti különbség (www.husky-corgi.skynetblogs.be)


        Az autó kidolgozására általánosságában nem lehet panaszunk, hozza a 60-as évek színvonalát. A hűtőrács, az első lámpák, motorháztető, kilincsek jól kidolgozottak, talán egyedül a lökhárítót egyszerűsítették le.


        Husky Wagonaire TV Car (Saját kép)


        A korai változatoknál a hátsó ajtón megtalálható volt a Studebaker felirat. Ismeretlen megfontolásból ezt később már elhagyták.


        A három féle hátsó rész (Husky, Corgi Juniors x2) (Saját kép)


        A belső rész is átlagosnak mondható, semmi felesleges dolog, csak ülések, műszerfal és a kormány található elöl, hátul pedig a mentő változatnál a beteg található, a TV-s változatnál pedig a hátsó részt üresen hagyták. De mivel a hátsó üveg bordázott, így ebből nem lehet észrevenni semmit.

        A kidolgozott műanyag hűtőrács elölről (Saját kép)


        Összességében egy az egyszerűségében is szép modell a Husky/Corgi Studebaker Wagonaire, melyet nem sok gyártó adott ki ebben a méretarányban, így nem egy gyakori darab.


        H = Husky
        CJ = Corgi Juniors Whizzwheels


        Nincsenek megjegyzések:

        Megjegyzés küldése